Lassan két éve, hogy először láttam Onewheelt, a Nagymező utcában álldogálltam a trolira várva, és az első gondolatom ez volt: "jézusom, ez meg mi, nekem kell egy ilyen".

Same in English

Néhány turista gurult el vele a túloldalt, én meg igyekeztem felvakarni az államat a járdáról. Telefon előkap, töröm a fejem, hogy vajon hogyan keressek rá. One... wheel... és bamm, ott is van. Majd megláttam az árát, és az állam ismét talajszinten.

Azóta sem hagyott nyugodni a gondolat, követtem a gyártó - Future Motion - körüli eseményeket, az újabb fejlesztéseket, és csorgattam a nyálam a Youtube videókra. Európai forgalmazó akkoriban sehol, tengerentúlról behozatni egy másik kisebb vagyon, úgyhogy csak ábrándoztam tovább.

Időről-időre rákerestem a magyar oldalakon, de semmi, csak bemutató cikkek. Aztán jó fél éve felbukkant a Onewheel Hungary nevű oldal. Értékesítéssel nem foglalkozott, de túrákat lehetett rendelni, így be is fizettem egyre, hogy testközelből is megnézzem, mit tud egy ilyen szörnyeteg. Nem csalódtam, fenomenális volt, jó másfél órát elgurulgattam a párommal a Normafánál, és még jobban megerősödött az érzés, hogy szeretnék egyet. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szeretné kipróbálni.

Nagyobb hálóval merítve ekkor már az európai oldalakat is górcső alá vettem, és találtam is egy német és egy francia oldalt, ahol elő lehetett rendelni 2,000 euróért. Még mindig nem bírtam rászánni magam, de legalább bíztató volt, hogy elkezdett terjedni a holmi az óceán ezen oldalán is.

Aztán október végén, munkámból kifolyólag, három hetet San Franciscóban tölthettem, gyakorlatilag a gyártó szomszédságában, úgyhogy ismét fellángolt a lelkesedés. Az 1,800 dolláros ár már-már szinte barátságosnak hatott a kétezer euróhoz képest, de persze néhány probléma is felmerült. Hogyan lesz garanciám így párezer kilométer távolából? Hogyan hozom haza a brutális akkumulátorral szerelt, méretes deszkát?

Az akksi miatt egyben feladni nem lehet, ha pedig szétszerelem, akkor kézipoggyászban, a légitársaság külön engedélyével vagy felengedik, vagy nem. Így megintcsak letettem a vásárlásról, és csak irigykedve néztem az odakinn lényegesen népesebb onewheeles tábort a san franciscói utcákon.

Novemberben felröppent a hír, miszerint lehet, hogy hamarosan beindul a magyarországi forgalmazás is, de aztán azóta sem történt semmi.

Közben eljött végre a tavasz, kiderült az ég, és bennem megint felmerült, hogy csak kéne egy Onewheel. Legalább kimozdulnék a négy fal között tespedésből, ha már a görkorizásra bő egy évtizede nem tudom újra rászánni magam. Gyorsan ránézek a német és francia oldalakra, hátha valami csoda folytán lejjebb mentek az árak, de persze nem. Viszont nocsak, itt egy holland forgalmazó is. Sőt, kettő. Persze hülyék lennének nem követni a már kialakult árakat, így sokkal nem lettem beljebb.

Március közepén kivettem egy hét szabit, mert már nagyon rámfért, és hétvégén azon kapom magam, hogy a onewheeles webshopok között kattintgatok. Vegyem? Ne vegyem? Kurvajó. De baszom drága. Vegyem? Ne vegyem? Ha vegyem, hol vegyem? Ekkor, valami teljesen véletlenszerű indíttatásból, de rábökök a Fatdaddy horvátországi boltjának a linkjére, és az első dolog ami szembejön: akciós a Onewheel+ XR. Hoppá.

Ez most komoly? Megnézem a Facebook oldalukat, ott is ott van, de az is, hogy már csak egy hétig tart az akció. Mitévő legyek? Rájuk írok Messengeren, hogy ez tényleg van-e, és ha igen, rendelhetek-e tőlük Magyarországról? Igen és igen. Ajaj, a helyzet fokozódik. Megérezhetik vajúdásomat a vonal végén, mert rádobnak még egy csomag-ajánlatot, ha sárvédővel együtt rendelem. Nyilván azzal szeretném.

Kész, elvesztem. Persze késő este van, párom alszik már, így kénytelen vagyok kivárni a reggelt, hogy kikérjem egy józanabb fej tanácsát, mert érzem, hogy én itt már nem kimondottan objektív üzemmódban létezem. Kérek egy kis gondolkodási időt a bolttól, és nagy nehezen álomba préselem magam.

Reggelre sem múlik a lelkesedés, és a megerősítést is megkapom, ha tényleg szeretném, márpedig láthatóan majd' beszarok, annyira szeretném, akkor essek túl rajta, ilyen alkalom nem valószínű, hogy még egyszer elémugrana. És ezzel el is dőlt.

Odáig vagyok, ha hétfőn megveszem és jól fel is adják, akkor akár már a héten ide is érhet, még tart a szabadság, meg ott a hétvége is, csodaszép a tavasz, micsoda időzítés, tejjel-mézzel folyó kánaán az egész. Gondolta Stirlitz.

A horvát boltból momentán csak banki utalással tudok rendelni, a SEPA utalás jóváírása pedig 1-3 munkanap. Rendeljem inkább teljes áron Hollandiából vagy Németországból kártyával? Ér ennyit az a pár nap különbség? Bakker, mi legyen? Nézzük mit csinál a bankom a SEPA utalásokkal. Hopp, itt egy melldöngetős cikk két évvel ezelőttről, hogy elsőként csatlakoztak a nemtommilyen rendszerhez, amelyben akár már 4 óra alatt jóváírják a nemzetközi utalásokat. Rendben, ez elég jól hangzik, és azóta ez akár még jobb is lehet. A kocka el van vetve, hétfő este van, utalok.

Kedd reggelre lekerül a számláról a pénz, a túloldalt még semmi. Dél, semmi. Jelzi a bolt, hogy ha küldök egy SWIFT kódot a tranzakcióról, az nekik elég a postázáshoz. Rendben, szerezzünk SWIFT kódot. Bank felhív, kérem szépen a tranzakció SWIFT kódját. Hogyne, egy pillanat, majd az operátor teljes komolysággal lediktálja nekem a saját bankszámlám SWIFT kódját. Köszönöm szépen, ez nagyon hasznos, de nekem nem ez kell. Tranzakció. SWIFT kód. Ja, olyat nem tudnak adni, de maximum három munkanapon belül biztosan megérkezik.

Ne komolytalankodjunk már, kérem, ráterheltek a számlámra egy összeget, és nincs semmilyen hivatalos tranzakciós azonosítója? Ja, ha nagyon szeretném, mert gyorsan van rá szükségem, akkor extra költségen kiállíthatnak nekem egy SWIFT igazolást. A SWIFT kóddal. Nagyszerű, hogyan juthatok hozzá? Lássuk csak, faxon (2019-ben), személyesen, egy általam választott bankfiókban, vagy postai úton. POSTAI ÚTON! Ha már ilyen gyorsan van rá szükség. Esetleg e-mail? Azt kérem nem lehet, az nem hivatalos kommunikációs csatorna. 2019-ben.

Ráírok a boltra, hogy mi a bizarr helyzet, és hogy valami csoda folytán rendelkeznek-e esetleg faxszámmal? Hála az égnek, igen. Oké, bankot megint felhív, SWIFT igazolást kérek, erre és erre a horvát számra. Természetesen, küldjük. Félve azért megkérdezem, hogy mennyi ennek az átfutási ideje, és megnyugtatnak, hogy délután négyig szinte biztos, hogy elküldik. Ekkor lélekben elsírom magam, pszichém egy sötétebb bugyrában pedig spontán filmvetítés kezdődik, a vásznon jómagam, egy XXI. század feliratú shotgun, és sok-sok banki alkalmazott.

Aztán szerencsére felgyorsulnak az események, szerdán már a holland postánál a csomag, csütörtök hajnalban pedig Németországban jár, és én elkezdek bizakodni, hogy talán péntekre ideér. Ebbéli meggyőződésemet megerősíti a tény, hogy az EURODIS szállítmányozási hálózat magyarországi partnere nem a Magyar Posta. Aki hozzám hasonlóan várt már MPL-es csomagot, csak hogy végignézze, ahogyan a furgon a ház előtt lassít, majd megállás nélkül továbbhajt, miközben online a nyomkövetés státusza diszkréten "kézbesítés sikertelen"-re vált, az ezen talán nem csodálkozik annyira.

De persze nem így lett. A szállítmány végül csütörtök hajnaltól egészen hétfőig Németországban vesztegelt valahol, talán valami titkos német techno megapartit tartottak a nemzetközi csomagoknak, sosem tudom már meg. A lényeg, hogy hétfőn áthasított Ausztrián és estére megérkezett Magyarországra is, de erről már csak a következő részben mesélek. Lesz benne izgalom, váratlan fordulatok, és még autós üldözés is!

A történet itt folytatódik

A fotó a Future Motion tulajdona