Átverekedve magát a németajkú területeken, Magyarországra érkezik a Onewheel, de a pechsorozatom természetesen folytatódik, Charlie Chaplin hozzám képest egy kezdő nímand.

Same in English

A fuvarozó cég kedd délutánra ígéri a kiszállítást, így hétfőn elugrom még régi kedvenc görkoris boltomba, a Skateworldbe, hogy beszerezzem a szükséges védőfelszerelést. Bukósisak pipa, csuklővédő pipa, én készen állok!

Abbéli meggyőződésemben, hogy még múlt héten megjön a csomag, természetesen az otthoni címemre rendeltem azt, viszont ezen a héten újra munkában vagyok, így ez már nem annyira praktikus, mint ahogyan azt elterveztem. A csomag elvileg 3 és 5 között érkezik, úgyhogy elkéredzkedem bentről, és tűkön ülve várok. Délelőtt még biztos, ami biztos alapon felhívtam a sofőrt, hogy tudja, hogy hova kell csengetni, nem bízok semmit a véletlenre.

Az idő halad, eljön az 5 óra, de a Onewheel még sehol. Előveszem a telefonom, hogy rákérdezzek, mégis mi a bánat van, és azt látom, hogy egy marék nem fogadott hívásom volt. Sikerült valahogy do-not-disturb üzemmódra állítanom a telefont, és a futár csörgetett, csörgetett, de semmi. A kaputelefont már meg sem próbálta. Ennyire balfasz nem lehetek, de hát láthatóan mégis.

Oké, shit happens, mit tudunk tenni? Ó, ő már visszafele halad a telephelyre. Lehet oda személyesen menni csomagért? Lehet, de hát nagyon messze van, egy óra autóval a városból. Akkor mik a lehetőségek? Holnapi kiszállítás, esetleg ki tudja hozni a munkahelyemre, de nagyon necces, mert másik kerület, és oda ő nem igazán mehet. Bakker, most tényleg bukok még egy napot az orbitális hülyeségem miatt? Merre jár? A körúton a Népligetnél.

Hohó, nem tudnánk valahol találkozni? Végülis, épp megéhezett, megállhat itt egy gyrososnál, találkozzunk a parkolóban, ha sietek. Nem győzök hálálkodni. Taxiba vágom magam, irány a Népliget. Az utak így öt után nyilván tele, de azért haladunk, odaérünk, míg tart a gyros. Csomag átvesz, taxiba vissza, irány haza. Hat óra körül már otthon is vagyok, és nehéz elhinni, de van egy Onewheelem.

Még élénken él bennem, hogy tavaly ősszel mennyire jól ment a dolog, holnap én már ezzel megyek munkába! Le is viszem az utcára betörni, azzal a hátsó szándékkal, hogy elugrom az Almássy térre leellenőrizni a keréknyomást a nyilvános bringapumpán. Ezt az oda-vissza bő egy kilométeres szakaszt meg is teszem kb harminc perc alatt.

Közben taknyolok háromszor, meghúzom a lovaglóizmom egy spontán spárgával, a pumpával véletlenül leeresztem a kereket, majd a gyanús klaffogás miatt visszaviszem és felpumpálom, vagy legalábbis nagyon remélem, hogy valamelyest felpumpálom, majd hazakecmergek. Minden járókelő előtt megállok, megvárom, hogy biztonságos távolba érjen, minden sarkon leszállok, és átcipelem a járgányt a túloldalra, egy kabaré az egész, amit csinálok.

Otthon aztán leülök, és átgondolom az életemet. Ez így nem fog menni. Baromi sürgősen vennem kell egy saját pumpát. Baromi sürgősen ki kell találnom, hogy hol fogok gyakorolni, mert rommá parázom magam az utcán, ön- és közveszélyes vagyok. Kedvemet mindez nem szegi, fülig ér a szám, és biztos vagyok benne, hogy ennél csak jobb lesz.